Néha egy pillanatra
elsírom magam
nincsenek könnyek ráz
egy érzés
nézem a kertem
emlékek üresség

Néha egy pillanatra
sírok könny nélkül
ráz egy érzés nézem
a fákat füvet
a föld alatt a magjuk
születik édes éhség

Néha egy pillanatra
felnézek pirkadatra
gondolok ébredésre
rád gondolok ki
eltüntél mindörökre

Mentünk fel a hegyre
én a válladon jóleső
érzés volt minden
minden léptednél
arcom az arcodhoz ért mint
mikor pont ilyen kicsi voltam
apa voltál borostád
emlékszem az érintés
jó volt csiklandozott
védettség volt még nem tudtam
minden sejtem eleven fenn
a szabad égbolt kezem tudott ölelni
még nem tudtam mit jelent
szeretni nyakadban
jó volt így lenni tudtam
ez majd örökké tart balra le
a meredek hegyoldal
óriás bükkök országa megannyi
arkangyal fenn a hegyre épült város
benne széles terek a szem
messzire ellát le a völgyig

Mentünk fel a hegyre
fel a kaptatón erős
voltál jókedvű a hátadon
minden lépteddel a nyakadba
simulva én is nagy voltam
erős még nem tudtam mi az
szabadnak lenni még
nem tudtam ez volt van lesz
mentünk délelőtti napfény
melegített mentünk
mindig is szerettem a délelőtti
fényben utcákat járókelőket
zöldséges szelíd zajok
a ház ahol laktam sokszor
azt álmodtam megint ott lakom
állok az ajtó előtt és sírok

A házban egy osztrák néni
kávéscsészében kistányéron
kávét hozott nekem zavarba
jöttem ez a kis kedvesség
lebénított azt kérdezte
mit jelent ez a szó
a világégés után hetven évvel
volt ott egy kislány ezt
ismételgette anyátlan apátlan árva
keservesen csak sírt nem volt
lába szelíden sírt a néni
azt kérdezte mit jelent
a magyar szó ő nem érti
a kislány sírva mondogatta
Idösanyám Idösanyám

Ha eszembe jut én is
sírok belül az öreg néni
hetven év távlatából hibátlan
tájszólással mondta teljesen
átéltem vele a nagyháborút
nyomorúságot milyen árvának
lenni most is hallom
Idösanyám Idösanyám

Megyünk fel a hegyre
én a válladon jóleső
érzés minden jóleső
érzés arcom az
arcodhoz ér szabad vagyok
erős kicsi gyermek jóleső
ringatás ezt álmodtam
megint veled álmodtam
megyünk fel a hegyi város
örök piacára délelőtti napfény
csiklandozza arcom enyém vagy
tied vagyok erős vagy és szabad
Idösapám Idösapám

Pro Ursula – in Suam commemorationem

Egész éjjel egész éjjel
folyt a véred
nem is tudtad hogy a hajnal
és az angyal jöhet érted

Egész éjjel egész éjjel
folyt a véred
nem is tudtad hogy a holnap
hogy a holnap jöhet érted

Folyt a véred folyt a véred
nem is tudtad
hogy ami jön ez holnap
ez a halál ez az élet

Egész éjjel folyt a véred
jött a hajnal jött az angyal
megmentettek felemeltek
harmadnapra felkeltettek

Ágyad körül a nagy tenger
tested fáradt folyik élet
szegény asszony fehér lepled
véres lepled issza véred

Ágyad körül a nagy tenger
ágyad bárka és a Mester
szelíd hangját csak te hallod
lehet álom s csak te hallod

Egész éjjel egész éjjel
folyt a véred
a te véred az Ő vére
Ő a hajnal Ő az élet

Minden éjjel minden hajnal
minden álom minden angyal
őrzi ágyad őrzi kelyhed
eláraszt ma irgalommal

Éjszaka van igen ez is
éjszaka történt sietős útja
közepén hatalmas alak
állt előttem hangja szélnek
zúgása vizek árja mély
sodrás énekelte
énekét az ő
óriásfenyővé nőtt
fénylő látomását
s a fenyő már csak
porszem volt törpe
és az angyal és az
óriástörpe és
mindenütt a kis verebek
és minden sejtés érzés
önálló életre kelt
azt suttogták nekem
azt vésték elmémbe
állj itt mint hegynek orma
hajolj mint széltől a nádszál
szemeddel fogd át
a látóhatárt s mit elképzelsz
álomképek csupasz világ
sose feledd ne hozz átkot magadra
bár éjszaka van
az Úr előtt állsz

Gyerekversek öregeknek

.

Incselkedek a halállal

Incselkedek a kanállal
gyerek vagyok

Incselkedek a királlyal
bolond vagyok

Incselkedek a pandúrral
cigány vagyok

Incselkedem a ragállyal
beteg vagyok

Incselkedek a halállal
öreg vagyok

.

Nemlétem kezdetén

Ahogy visszagondolsz
szerettek mindvégig szerettek
s te csak nevettél sírtál
ez a sebed nem gyógyul
legrosszabbak az éjszakák
vég nélkül ki tudja mi űz
ki tudja meddig még
felriadsz csöndes
az utca az ég dereng
kék-fehér-fekete

.

.

Elfáradtam hazatértem

A részvétben bíztam
eleitől fogva
házamba fogadtam
mintha fiam volna

Egy napja ezer év
pedig csak egy sóhaj
telve fájdalommal
néha bús haraggal

A részvétben bíztam
eleitől fogva
házába fogadott
mintha apám volna

.

.

Mennek az emberek

jönnek az asszonyok
mennek az asszonyok
a rózsafüzértársulat
megrogyva imbolyog

jönnek a férfiak
mennek a férfiak
mindegyik agglegény
kortalan fintorog

jönnek az emberek
mennek az emberek
öreg társadalom
ingyen ül a buszon

.
.

Hiába

Ahogy a ritmus adja
ahogy a rím faragja
ahogy az ének írja
amúgy az évek kínja
amúgy az Úr haragja
a hangja azt kiáltja
Hiába Hiába

Ahogy a ritmus adja
ahogy az ének írja
Ítél az Úr haragja
vele a vihar zúgja
Hiába hiába
egyetlen fiam vagy
Szemében könnyek árja

.

..

Mese

Ezt el kell meséljem neked
a felhő egyszer tenger
lesz is volt is
az orkán egyszer szellő
lesz is volt is
megáll a levegő megáll
az idő a világ
eltűnik de a dolgok
mind megannyi órjás
mind ősöreg törpe
arcuk meggyötörve
arcuk Isten arca
szíve összetörve

.

Egészség meglegyen

kés villa olló
gyerek kezébe
nem való

alma szilva körte szőlő
gyerek tele már a bendő
retek répa mogyoró
korán reggel ritkán
rikkant a rigó

Tehén ló kecske
Veréb tyúk fecske
Sas gatyásölyv vércse
Hattyú szajkó gerle
Kacsa gólya héja
Bagoly galamb szarka
Pacsirta poszáta
Erdei szalonka
Barázdabillegető

Gorilla csimpánz pávián
Párduc tigris oroszlán
Bálna cápa fóka
Farkas sakál róka
Varangy ebihal béka
Egér ürge macska
Sikló gyík vipera
Véreb bulldog tacskó
Malac kappan disznó
Marha ökör tinó

Forrás patak csermely
Tó talajvíz tenger
Bükk tölgy fűz éger
Zab búza tönköly

Asztal szék
szekrény ágy
párna paplan
tinta papír
toll könyv füzet

Kard szekerce lándzsa
Gyertya mécses fáklya
Toll pihe pehely
Pohár kancsó kehely
Tükör függöny fátyol
Kereszt templom oltár

Nemzés élet születés
Halál pokol üdvösség
Bölcső kisded csecsemő
Öreg vén agg temető
Magzat órjás némber
Angyal ördög ember

..

.

Szöcskemarha

Tizenkettő Kecskenyolcas

Első kecskenyolcas

Csacska macska
tarka marha
Czinka Panna
cafka ajka

hetyke kecske
fecske lelke
szöcske teste
kerge lepke

Rotálás 1.

csacska ajka
tarka macska
Czinka marha
cafka Panna

hetyke lepke
fecske kecske
szöcske lelke
kerge teste

Rotálás 2.

csacska Panna
tarka ajka
Czinka macska
cafka marha

hetyke teste
fecske lepke
szöcske kecske
kerge lelke

Rotálás 3.

csacska marha
tarka Panna
Czinka ajka
cafka macska

hetyke lelke
fecske teste
szöcske lepke
kerge kecske

Tengelyes tükrözés

tarka kecske
csacska lelke
Czinka teste
cafka lepke

szöcske macska
kerge marha
fecske Panna
hetyke ajka

Tengelyesen tükrözve-rotálva 1.

tarka lepke
csacska kecske
Czinka lelke
cafka teste

szöcske ajka
kerge macska
fecske marha
hetyke Panna

Tengelyesen tükrözve-rotálva 2.

tarka teste
csacska lepke
Czinka kecske
cafka lelke

szöcske Panna
kerge ajka
fecske macska
hetyke marha

Tengelyesen tükrözve-rotálva 3.

tarka lelke
csacska teste
Czinka lepke
cafka kecske

szöcske marha
kerge Panna
fecske ajka
hetyke macska

Keresztbe fektetve

macska lepke
marha teste
Panna lelke
ajka kecske

cafka hetyke
Czinka fecske
tarka szöcske
csacska kerge

Keresztbe fektetve-keverve 1.

lepke macska
marha teste
fecske Panna
cafka  kecske

kerge hetyke
Czinka lelke
szöcske tarka
csacska ajka

Keresztbe fektetve-keverve 2.

lepke macska
kecske marha
fecske Panna
cafka ajka

hetyke csacska
Czinka lelke
szöcske teste
kerge tarka

Majdnem vissza az egész

csacska macska
tarka marha
Czinka Panna
cafka ajka

hetyke kecske
kerge fecske
szöcske teste
lepke lelke

.

Bogarak

tücsök lepke
hangya méh
szegények erre
jön a fecske

.

Ars poetica

ha rám talál egy ritmus
ha itt vannak a dolgok
végre mért miért ne
lehetnék egészen boldog

.

Az óra ketyeg

A lepkék úgy tudom 
kétszázmill évesek
pár hétig élnek ők

Akár a kis mihek
akik egy teljes évet

Mégis a méheket
lepkék túlélitek

Úgy tűnik mindahhoz
hogy örökké éljünk 
hamarább kellene
örökre véget érjünk

.

A mester

Cigarettázom
mellettem ül
nem gyújt rá
de nem zavarja
Ő egészen szabad

.

Egy könnycsepp

Én sírok vagy engem sírnak
időm lejár elidőzöm
megkönnyezem
arcom üres
tükröm tükröm
mondd meg nékem
miért éget minden könnycsepp
milyen láz ez milyen érzet
ami nem fáj mégis éget
éget hűsít kínoz gyógyít
könnycsepp létem hová tűnik

.

.

Ha meghalok

Volt mikor nem voltam
lesz mikor nem leszek
feküdtem a földön
úszom majd az égben
kozmikus sötétben
fénylik semmi létem
mint a csillag ragyog
mint igazgyöngy csillog
porszem voltam
feküdtem a porban

.

.

Könnyűség

Könnyű a verebeknek
ha nem is isznak vagy
nem is esznek nem mert
tudnak repülni ijedten
felrebbenni csipogni
hanem mert nem is tudják
de valaki majd
ad nekik enni-inni
vagy egy szép nap
kipusztulnak
a névsorból kimaradnak
én is néha életemből
kimaradnák kimaradnék
mint kis veréb elrepülnék

.

.

Félúton

Erdő erdő kerek erdő
annak közepébe
szép szál sárga rózsa

Erdő erdő kerek erdő
annak közepébe
jó temető
szép szál piros rózsa

Sárga rózsa
piros rózsa
hazaviszlek
ablakomba

Erdő erdő
sűrű sötét erdö
amott kerekedik
egy fekete felhő
annak közepébe
egy fekete holló

Erdő erdő kerek erdő
tarka mező
szép temető
rózsáim meglelni
hollókat elűzni
fekete felhőben
álomba merülni
sárga rózsa
piros rózsa
életem szerelmem
ez a sűrű erdő

.

Ismételgetem érzés

Azon gondolkodtam ízlelgettem
miért ismétlek szavakat
ismétlem ismétlem
azt vettem észre
leírom itt van
itt akar lenni
ismétlem
ismétlem
kétszer háromszor
négyszer nem ugyanaz
talán a hetedik után már
ugyanaz marad úgy is
három a magyar
igazság nekem
legalább
négy legyen
hét nekem hétszer
ízlelgetem te is meg
akárki bárki kérlek kövess
átírom úgyis legalább négyszer
nem ugyanaz nem baj
legyen hét aztán
vissza a címhez
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
és ismételgetem érzés
és ismételgetem érzés
és ismételgetem érzés
és ismételgetem érzés

Azon gondolkodtam ízlelgettem
miért ismétlek szavakat
már mindig is így volt
ismétlem ismétlem
azt vettem észre
kicsit hullámzik
leírom itt van
itt akar lenni
ismétlem
ismétlem
kétszer háromszor
négyszer nem ugyanaz
talán a hetedik után talán
már ugyanaz marad úgy is
három a magyar igazság
igazság nekem legalább
négy legyen hét
nekem hétszer
ízlelgetem te is
meg akárki kérlek kövess
átírom úgyis legalább négyszer
nem ugyanaz nem baj
legyen hét aztán
vissza a címhez

talán a hetedik
ugyanaz marad
három a magyar
igazság nekem
legalább négy
ízlelgetem te is
kérlek kövess átírom
úgyis legalább négyszer
nem ugyanaz nem baj
legyen hét aztán
vissza a címhez
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
Ismételgetem érzés
vagy csak öregszem
felveszem leteszem
leteszem felveszem
vissza a címhez
vissza a címhez

.

Modus moriendi

Újra kell születni
újra meg kell halni
az egész világot
mint kenyeret falni
mint egy öregember
aki halni tanul
aki élni tanul
kicsit a világnak
kicsit önmagának
sötétedő házban
közelgő magánynak

.

.

Ahogy vagyok

Nekem saját létem
mint idegen anyag
belül benn a mélyben
formálatlan agyag

.

.

Játék

Látom gyermek
neked minden játék
nagy a sár hát kéred
vegyelek nyakamba
huszár vagy én lovacska
csatába indulunk hát
azt játszom meghalok
játszol velem a halál játszik
szemedben rám mosolyog
játszik velem az élet
játszol velem te gyermek
azt játszod te vagy a győztes
azt játszod most meghalok

.

.

Búgócsiga

Forog velem a világ
a világgal forgok én is
búgva forog e játék
e csigával forgok én is
pörögve búg és énekel
ha nem forog eldől
megáll évtizedekkel
ezelőtt kellett volna így
forogni táncolni holddal
csillagokkal szépleánnyal
fájdalmas már hát nem
engedem hogy fájjon
forgatom el ne dőljön
forogjon búgjon álljon

.

.

Öreg vagyok s gyerek

Szeretem ahogy a nap
pásztázza nappalimat
igaz vigasz

Szeretem ahogy a fény
táncoltat porszemeket
szelíd zenész

A karmester itt az ég
a délelőtti égbolt
gyerek vagyok

Nincs szívemben rémület
nem bánom az éveket
amik süket

Konok sötétben éjben
szétszedték szívem lelkem
földi pokol

Otthonom üres padlás
s egy raboknak való priccs
behunyt szemmel

Emlékszem mozdulatlan
feküdtem sötét katlan
üres szívem

Lettem vénülő ember
szeptember lett november
játszik velem

Akartam lenni bátor
kilencszer tízszer százszor
kevés vigasz

Szerettem ahogy a nap
táncoltat porszemeket
s voltam gyerek

.

.

Ilyen egyszerű élni

Mentem reggel a kertbe
meztéláb nedves fűbe
felreppent egy lepke
mint egy gyermek úgy örültem
nedves fűben elfeküdtem
a kék égben elmerültem

.

Sírvers

Kertem bokraiban
kis verebek élnek
porban fürödnek
morzsát csipegetnek

Kertem bokraiban
kis verebek élnek
síromra ülnek
napnak csicseregnek

Nem is a nappali nem a napfényes szoba
a végső titkokkal ragyogással
csak az előszoba álmomban
ott ülök a földön a szekrénynek dőlve
minden erőm elszállt sokszor
várok itt tudom hogy meg kell halnom
hamarosan a vérem folyik nagy
tócsa látom a félhomályban növekszik
szelíden nézem nincs bennem
szomorúság sőt jól esik itt ülni
várni majd talán valami mozdul
vagy mégse maradok végig
szeretek itt lenni akár hetekig is
minden mindegy jó nekem így

Felkelek balra a szoba ahol
a nagy ablakból a kertet is látni
az ágy ahol mindig tudtam jól aludni
a régi nagy tölgyfaláda és
az illat a háznak illata csak
behunyom a szemem és érzem

Jobbról a küszöbön túlról kapok csak fényt
mielőtt belépnék hosszan csak állok most
már érzem az egész testem
nem erő ez csak észlelés
és érzékelem a mindent átjáró ragyogást
a küszöbre állok a nagy asztal a polcok
az ablak a hátsó kert végül messzebb
a nagy hegy ott tükröződik
a felkelő nap fénye szemem
azon tud megpihenni

Kitárt karral állva előre dőlök
már a mérhetetlen éjben lebegek
már apám csillagligetében úszok megint
mindenem kisimult mindenem árad
nincsenek ízek minden édes
minden körülvesz
minden örökkévalóság

Érzékelés és Értelem: az ő csodájuk ez
nézlek és látlak és látsz és nem nézek
szemedbe azt nézem amit nézel
meg ruhád szegélyét és
látom gyerekkorod és hallom azt a
rejtett hangsúlyt mondatodban
és néhány szavad megjegyzem örökre
így fogsz ezentúl állni álmaimban
úgy ülsz ott mozdulatlan

Zenéd halk hallgatom tudod
sokat kerestem a Tudás Magasiskoláját
alvó figyelmem éber volt és nyugodt
éjszakákon át doboltam ősi rigmust
szemembe vágtam és fülembe szúrtam
varangyok nemzőcsontját kígyók
méregfogát titkos tudás testévé akartam
lenni s nem lettem az bennem tátongó
üresség némán figyellek a fény
lombokon bukdácsol át
tudom hogy rád mosolygok

Ez az ősrégi írógép dala
első írógépemé azóta volt
kettő aztán rászoktam
a szövegszerkesztőre szép
betűtípusokra hosszú íre
őre űre ékezettel a képernyő
rabul ejt maga alá gyűr
az agysejtek hangyaszorgos rakodása
egybemozdul a mikrocsipek gyenge
áramzsibogásával szinte kikapcsolom
kikapcsolom kikapcsolom magam szinte
mint a kerékpárhimnusz:

„Elől csak rázkódnak a dolgok
elől csak rázkódnak a dolgok
a lámpa meg a dinamó
csak a dolgok rázkódnak elől
meg az agy”

ahogy futnak maradnak el a tájak
kanyarok úgy ömlik ömlik e
szófolyam kilóméter vagy papír
fölé görnyedek szemem a horizontra
emelni de nehéz hát nyomd meg
nyomd meg

„Elől csak rázkódnak a dolgok
elől csak rázkódnak a dolgok
a lámpa meg a dinamó
csak a dolgok rázkódnak elől
meg az agy”

gyere érj még utol rejtsd hűvös
egzisztenciád távcső mögé vagy kezed
formáld bölcs kaleidoszkóppá vágódj
nyomomba tekerj a hátsótól néhány
centire kifogom neked a szelet
ez a kerékpárosok schíboletje a
szavakon átrajzóké Word
for Windows felhasználóké

„Elől csak rázkódnak a dolgok
elől csak rázkódnak a dolgok
a lámpa meg a dinamó
csak a dolgok rázkódnak elől
meg az agy”

refrénen megpihentünk két
versszak között gitár és dobszóló
két horizontélmény között öntudatlan
tekerés két próbálkozás
között ősszöveg két
evezőcsapás közt álomkép
súlytalan szavakra ébredés
formálatlan hovatartozás

Két refrén közt pedálozunk
emlékszem első írógépem hogy
varázsolta hűvössé profibbá egyik
szó után a másikat hogy lett a szellem
munkája függvénykapcsolattá a
mondanivaló elkent változóvá szépült rázkódott
égig repült ily üreskönnyedén

Kiscelli utca, 1988

nem volt még tavaszunk csak ez a május
ez a tomboló harsány zöld és illatos
növések füvek násza ez a május s nyíló
virágként vesz körül s valahonnan mélyről
ismeretlen belső rejtekünkből ő bódít
taszít e fényes örömburjánzásba egy
pillanatra a test már nem rohadó húskolonc
eleven táncok édes rángások
szentbeszéde az élet szent
áldott tárulkozása s itt az eredendő a kezdeti
szólal meg s egy napra egy pillanatra
oly féktelen hogy az már új szelídség

Bogarak kövek zsongása elringat tudatunk
új ösvényei tisztásai sodró visszahullás
illatos hajlatokhoz ölhöz szemedbe sejtem
hiába e felülmúlhatatlan öröm visszfényeként
lobognánk lobognánk a hűsítő eső
bőrünket végigperzseli arcom heve rémisztő
szemeid szomorúsága oly szép csak hullunk hullunk
életünk kis rendjei veszve arcom heve rémisztő
szemeid szomorúsága oly szép egy földöntúli
emlék aranykalász hajlongott délután lett
oda viszel oda viszlek ott fogunk élni
itt az este testetlen-csillagtalan

Idősebb voltál talán egy másik földrészen
más korban a bátyám lettél volna
persze azóta már de mégis

Mínuszokban a telephelyen és vacogva kint
 a terepen esőben hóban aztán megjött a hőség
oly erős volt a nap földhöz vágott
kiégett fű himbált a ponyva résén
mindenütt por szállt a dögmelegben
ingünkön átszivárgott s izzadt hátunk
csíkokban így feketedett

Mi álltunk a tűző napon a kerítés árnyéka
bőrünkbe égett a te helyed üres volt
az éjszakába szöktél kávés bódulatban
cigid szívtad a biliárdasztalnál

Sokan vagyunk mondtad
prédikáltad sokan voltunk
valóban s többé már
nem leszünk annyian

A folyosókon körleteken
ágyakon csönd van