Nézhetjük egymást
hús az én húsomból
most parázni fogok
két ősi foglalkozás
pap vagyok de itt most
rongy útszéli virág
mindketten száradunk
majd jó eséllyel égünk
elváltozunk

Drága jó doktornő
térden állva kérem
turkésszon az agyamban
szakszerűn keményen

beborul az ég
közeleg a vég

Drága jó plébános
itt a kezem
nem disznóláb
szakszerűn keményen

beborul az ég
közeleg a vég

Drága jó Istenem
beborul az az ég
közeleg az a vég
szakszerűn keményen

A gyerekek jobban tudják
mint az angyalok
hogy kell a világot nézni
s szedni harmatot

Fenn repülnek kisangyalok
égi tollat lopok
kitakarítom a mennyet
s felhőt hámozok

Kicsi házban kicsi kertben
énekesmadár
kicsi versem kicsi rímem
égbe földre száll

Fenn repülnek kisangyalok
égi tollat lopok
kitakarítom a mennyet
s felhőt hámozok

Gyerek voltam azt gondoltam
Weöres Sándor vagyok
Az angyalok mind nevettek
merthogy buták vakok

Mit beszélnek rút angyalok
égi seprűt fogok
kitakarítom a mennyet
s felhőt hámozok

…

Szabad ember szabadversben
lesz felnőtt király
gyerekvers a gyerekekben
szép szabad világ

Tisztelgésül életem egyik első Mesterének

Megénekelted
romlásom
illatait

fiatalember
szerelmem
tiltott dolog

míg olvastalak
őriztem
illatait

Tisztelgésül életem egyik első Mesterének

Korlátnak dőlök alattam mélység
tejsav vagy gyanta testvérek lettünk
ringat a hajó teste megremeg

Tisztelgésül életem egyik első Mesterének

Kinyitom szemeim: fény a sötétben.
Tiéd vagyok,
ki annyiszor szeretne,
remény ahány fogan, ha fáj az este.

Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?

Eszembe jut ma régi-régi álom,
elringat már,
vagyok, mint gyors folyón malom,
hát lisztté őrli víz múlt gyerekkorom.

Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?

De miért: ami szép, fáj ma e szívnek?
Mi élsz: sajogj!
Pokolra jutsz ma vélem!
Tündér, hamis lidérc álmot bont nekem.

Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?

Jön hajnal, újra bánt. Úr, aki merjed,
súgd az éjbe,
reményt hogy újra keltsed!
Kinyitom szemeim: fény a sötéted.

Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?

E testek egyetlen este lettek
se versek nem lehetnek
se perced
mert veszted elfelejted

E testek egyetlen este lettek
szemembe elrejtelek
egyetlen lehellet szeressetek

E testek
egyetlen
este lettek

kegyetlen
embereknek

megjönnek
megesznek
s eltemetnek

Elbújtál a küszöb alatt látom
Palástod aranycsücske ott maradt
Ki alkotta az eget és a földet
A padlórésben ugyan mit keres 

Bújj elő már térden állva kérlek
Apró kezedbe hajtom homlokom
Nyomorúság a sötétben félek
Messze vannak mind az angyalok 

Azt ígérték kisgyerek koromban
Órjás leszek túl Óperencián 
Királyokat győz le majd a hangya
Ő lakik majd csizmám ablakán 

Életemben sok mindent tanultam
Csak elfeledtem halandó vagyok
Sötét lovon közeleg az óra
Apró kezedbe hajtom homlokom

A Villa Negra dallamára

Csodállak néha ám de nem szeretlek
versek tündére hogy csalfán szeretsz
koszorús költők nem írnak ilyen verset
tehetségem már végleg elhagyott

Kevélység balga régi-régi társam
az ősi alku mondd még mindig áll
koszorús költők nem írnak ilyen verset
fizetség lesz a rút méregpohár

I M Ferdinand Ulrich

Induljunk

Induljunk tudom félsz én is félek
induljunk sötét sikátor erdején
át undok ez a sötét minek is
hoztalak magammal túl sötét
ez a városrész remélem hogy
mindezt csak álmodjuk te és én
mesélem s ahogy mesélem
a sötét megszelídül lesz belőle
szelíd délutáni erdő tisztás
igaz  nem  tudhatom  mikor  lesz
megint undok

.

Olyan szép vagy

Nézem arcod nézlek behunyt szemmel
sírok azon ahogy nevetsz fáj mert szép
mert lehet hogy csak álom e földöntúli
szépségét én álmodom hozzá nézem
arcod tudod valóságos csak az Atya
ölelése valósabb mint a semmi mint a
barátságos tisztás látod már álmodom
tovább ami szép s tapintatos s közben a
semmi énekel sem nem félelmetes sem
nem otthonos

.

Dann ist
alles gestorpen

Édesapánk arcát nézem
keze mozdul elviselhetetlen
szelíd ölelés lassú néma ének
szeráfokkal  kerubokkal  néma
mélykék   ének   bírd  ki  nagyon
kérlek  menjünk  már  tudod  hogy
meg kell írjam reménytelen sötétjét
örömtelen szerelmes énekét néma
sikolyát kell lelkembe fogadjam
lelkem  nagyobbik  felének
legbensőbb  termébe
hatalmasra   tágult
ékköves  palota
kitárt égbolt

.

Édesapánk fájdalmas éjét neked

kell megírjam éjszakából éjszakába
szökni sötét erdőben szeretni az
évszázados sötét lombú fákat
s mindenütt írni írni-írni-írni
nincs más vigasz remegő
sírását síró rajongását
szülési fájdalmát és
a teljes égboltot
rázó zokogását
fiait siratja
mindet
téged
engem
elhibázott
árva életünket
nem tudunk örülni
nem tudunk dalolni
nem élni nem halni innen
a fényre kijutni csak állunk itt
leszegett  fejjel  a  kezünk  ökölbe
szorítva s üvöltjük Gyűlöllek! Utállak!
Nem vagy többé Apám! Nem vagy többé
Isten!

Így hát

nincs más mint hogy
írni keserű magányból
keserű magányba körbe
vesz  látás  sötétje szavak
szótlan néma csöndje majd
virrasztok megkérgesedve
várva harsonák hangjára
pedig tudom sohase
ér véget Apánk
éjszakája

.

megint undok
nem otthonos
kitárt égbolt
I  s  t   e   n
éjszakája

.