Mut zur Demut
Elbújtál a küszöb alatt látom
Palástod aranycsücske ott maradt
Ki alkotta az eget és a földet
A padlórésben ugyan mit keres
Bújj elő már térden állva kérlek
Apró kezedbe hajtom homlokom
Nyomorúság a sötétben félek
Messze vannak mind az angyalok
Azt ígérték kisgyerek koromban
Órjás leszek túl Óperencián
Királyokat győz le majd a hangya
Ő lakik majd csizmám ablakán
Életemben sok mindent tanultam
Csak elfeledtem halandó vagyok
Sötét lovon közeleg az óra
Apró kezedbe hajtom homlokom
A Villa Negra dallamára
Csodállak néha ám de nem szeretlek
versek tündére hogy csalfán szeretsz
koszorús költők nem írnak ilyen verset
tehetségem már végleg elhagyott
Kevélység balga régi-régi társam
az ősi alku mondd még mindig áll
koszorús költők nem írnak ilyen verset
fizetség lesz a rút méregpohár
Tisztelgésül életem egyik első Mesterének
Kinyitom szemeim: fény a sötétben.
Tiéd vagyok,
ki annyiszor szeretne,
remény ahány fogan, ha fáj az este.
Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?
Eszembe jut ma régi-régi álom,
elringat már,
vagyok, mint gyors folyón malom.
Hát lisztté örli víz múlt gyerekkorom.
Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?
De miért: ami szép, fáj ma e szívnek?
Mi élsz: sajogj!
Pokolra jutsz ma vélem!
Tündér, hamis lidérc álmot bont nekem.
Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?
Jön hajnal, újra bánt. Úr, aki merjed,
súgd az éjbe,
reményt hogy újra keltsed!
Kinyitom szemeim: fény a sötéted.
Szíve zaklat hallgatásnak,
éjem égnek mit kiálthat?
I M Ferdinand Ulrich
Induljunk tudom félsz én is félek
induljunk sötét sikátor erdején
át undok ez a sötét minek is
hoztalak magammal túl sötét
ez a városrész remélem hogy
mindezt csak álmodjuk te és én
mesélem s ahogy mesélem
a sötét megszelídül lesz belőle
szelíd délutáni erdő tisztás
igaz nem tudhatom mikor lesz
megint undok
.
Nézem arcod nézlek behunyt szemmel
sírok azon ahogy nevetsz fáj mert szép
mert lehet hogy csak álom e földöntúli
szépségét én álmodom hozzá nézem
arcod tudod valóságos csak az Atya
ölelése valósabb mint a semmi mint a
barátságos tisztás látod már álmodom
tovább ami szép s tapintatos s közben a
semmi énekel sem nem félelmetes sem
nem otthonos
.
Édesapánk arcát nézem
keze mozdul elviselhetetlen
szelíd ölelés lassú néma ének
szeráfokkal kerubokkal néma
mélykék ének bírd ki nagyon
kérlek menjünk már tudod hogy
meg kell írjam reménytelen sötétjét
örömtelen szerelmes énekét néma
sikolyát kell lelkembe fogadjam
lelkem nagyobbik felének
legbensőbb termébe
hatalmasra tágult
ékköves palota
kitárt égbolt
.
kell megírjam éjszakából éjszakába
szökni sötét erdőben szeretni az
évszázados sötét lombú fákat
s mindenütt írni írni-írni-írni
nincs más vigasz remegő
sírását síró rajongását
szülési fájdalmát és
a teljes égboltot
rázó zokogását
fiait siratja
mindet
téged
engem
elhibázott
árva életünket
nem tudunk örülni
nem tudunk dalolni
nem élni nem halni innen
a fényre kijutni csak állunk itt
leszegett fejjel a kezünk ökölbe
szorítva s üvöltjük Gyűlöllek! Utállak!
Nem vagy többé Apám! Nem vagy többé
Isten!
nincs más mint hogy
írni keserű magányból
keserű magányba körbe
vesz látás sötétje szavak
szótlan néma csöndje majd
virrasztok megkérgesedve
várva harsonák hangjára
pedig tudom sohase
ér véget Apánk
éjszakája
.
megint undok
nem otthonos
kitárt égbolt
I s t e n
éjszakája
.
Engem jól beprogramoztak
nem is tudom az érzés fontos
vagy hogy álmodom
mert az érzés olyan mint egy álom
mert az álom olyan mint egy érzés
s közben imádkozom
Nem szeretem ahogy sokszor
szimplán csak korszerű vagyok
ha meg kortalan
szimplán magamba fordulok
a lényegben bizonytalan vagyok
s a szöveg imbolyog
Szeretem hogy vannak dolgok
banális de nagy szívük van
Isten mosolyog
mert az érzés olyan mint egy álom
mert az álom olyan mint egy érzés
s közben imádkozom
Engem jól beprogramoztak
nem is tudom az írás fontos
vagy hogy álmodom
mert az írás olyan mint egy álom
mert az álom olyan mint az írás
s közben imádkozom
Nem szeretem ahogy sokszor
szimplán szövegszerű vagyok
írva álmodom
ahogy a képek jönnek mennek úsznak
lassú halak süllyedő kő szavak
s én ébren álmodom
Szeretem ahogy a bokrok
verebek megannyi angyal
titkon laknak ott
emlékek megrohantak rögtön
emlékek megint miért gyötörtök
szülöm a holnapom
Engem jól beprogramoztak
ténfereg bennem a lélek
és csak az a gond
mert az érzés olyan mint egy álom
mert az álom olyan mint az írás
s közben imádkozom
Hetvenszerhétszer
Ó irgalom atyja ne hagyj el
Negyvenszernégyszer
Négy égtájkorszak
Virrasztok éjjel
Háromszorhárom
Szívedbe írom
Százszor
Árvák vagyunk
Atyánk vagy
Fiak vagyon
Te Bátor
El ne hagyj
Kérjük százszor
Alászállsz
Ahányszor
Izzik szívünk
Csak felhős levegő
és nyugalmas tenger
papírtutaj
Az órám itt ketyeg
az évezredeket
nem méri meg
Lehetnék fáraó
kalóz bolond csaló
az Isten verje meg
Ők nem hittek nekem
oszlopok emberek
Isten bocsássa meg
K. I. 60. szülinapjára
I.
Képzeld tegnap Duna partján
ballag János vele Tamás
öreg bölcs a kövér bölccsel
kétszemélyes kupaktanács
nem is mondtam kora reggel
barátjuk a nap most kel fel
.
II.
ballag zsidó teológus
nevezetes öregember
s legkedvesebb tanítványa
kettő lélek mint egy tenger
.
III.
Céltalanul ténferegnek
gondot rosszat elfelednek
előttük egy koszos veréb
kifli vége neki ebéd
.
IV.
Mint egy könyvből lépnek elém
mosolyognak derék legény
Mit olvasol mondom regény
főszereplő te vagy szegény
Tamás kérdi milyen regény
ez a szöveg lelki edény
parafrázis melyben István
megöregszik csendben lomhán
pontosabban készül arra
életútját hogyan zárja
Tamás mondja az a lényeg
barátság ne érjen véget
János fájdalmasan nézi
Hogy lehetne vége kérdi
Három vagyunk és nem kettő
test és lélek és a szerző
S épp amikor így beszélünk
valamire felfigyelünk
folyón úszik egy nagy hajó
rajta lobog német zászló
Tamás mondja félig német
félig olasz ez két lélek
Ami benne viaskodik
forradalmi meg is botlik
Mire János ő nem görög
a lényeg az élet örök
Körbe nézve keres példát
elégedett lát egy anyát
Mire Tamás egyetértek
de nézd azt a kutyát kérlek
Ezen aztán összevesznek
két perc alatt kibékülnek
.
V.
Jobbra nézek milyen látvány
ott hintázik szegény István
felbámul a Margit hídra
aztán meg a két mártírra
.
VI.
Én meg persze csak hallgatok
lelkem mélyén tiltakozok
Beszélgetés elkomorul
néznek talán elméd borul
Mondják az a fránya anyag
genetika vagyis marad
Nézek és már dühös vagyok
még hogy ez lenne a Titok
Voltam én már fenn is lenn is
philosoph is theolog is
Voltam veréb voltam bagoly
Padláslakó szabad fogoly
S közben meg is öregedtem
semmiért el nem cserélem
A két nagy bölcs csak pislog rám
ez csak művi dráma talán
Hümmögnek és továbbmennek
tanakodnak elemeznek
Ott maradok a rakparton
várom jöjjön végre alkony
.
VII
János mondja talán mégis
benne lehet föld is ég is
Tamás meg csak ballag hallgat
talán csak egy ilyen alkat
Olyan hétköznapi ember
zűrzavaros értelemmel
Aztán csak a folyót nézik
zűrzavaros az is érzik
A kutya meg milyen kínos
odapiszkít a lábukhoz
.
Utóirat Jóska Pista
Örök élet hétköznapok
Én már ugyan így maradok
Amit látok az már látvány
nem vaddisznó hanem ártány
Legyen azért egyértelmű
a hangvétel az életmű
Koszos piti hétköznapok
biblikus kép amit lopok
Te amit írsz mai szavak
a háttérben sötét alak
A háttérben annyi órjás
egyiptomi hős kintornás
Mondogatom szegény István
könyörögjél imádkozzál
Ahogy az az örök baka
végleg övé itt a Duna
Kedves K I
Az van hogy szívesen megvárom
hogy a pillangó megkérdezzen csak
nem tudok pillangóul még azt se
tudom értem a függöny a huzattól
miért pont úgy libben ahogy
de legalább a pillangók
kétszázmillió éve is csak
pár hétig éltek a függönyt meg
mi találtuk ki legyen inkább
fátyol s ki mögötte
kérdezzen csak
ha akar
Az én fogságom története sajnos
nem ilyen szép nem bonyodalmas
csak sokáig néztem ahogy a
modernek beavatottak ivarérettek
csak a kezüket néztem ahogy
a dolgokat megragadják nekem
leginkább félelmetes nem szeretnék
dolog lenni akkor már inkább
megtanulok pillangóul
Azt tanultam ez minimum balgaság
valójában elég rút a kevélység az
kemény dolog igaz legalább
nem élettelen nem hitlogisztika
mégis boldog aki megragadja
és sziklához vágja csecsemőit szóval ez
nem valami ártatlan korszellem
Amúgy meg átaludtam ezt a párszáz
évet igaz talán így is megértettem hogy
nem lehetek pillangó legfeljebb csak szomorú
szomorúság talán értem talán mert
volt egy lelkiatyám sírok
ha csak rágondolok
De hogy mi lesz ha kinyitom a szemem
meg hogy mi szokott történni
az az érdekes hogy egyáltalán
van ez a különbség hogy hirtelen
világos lesz vagy sötét tudom is én
de a szemem megszokja itt vannak
a dolgok életük van a szívük jóság
vegyük a kavicsokat a szívük
szomorúság előbb voltak
mint a lepkék vagy a virágok
meg a földrészek vagy akár a
parttalan tenger és persze
sokkal előbb mint a házak
meg a városok előbb voltak
és hűségesebbek szerintem
ez fontos pedig még pigmentjeik
sincsenek csak úgy mégis van rajtuk
valami halvány színárnyalat
visszaverődik róluk a fény és
ha meglocsolom őket jobban látom
és tükröződik ez a világmodell dolog
Bocsi ezt nem harminc nap alatt
gondoltam ki nem volt csak
harminc perc de ne gondold hogy
elpoénkodom légy szíves legyél
szigorú meg haragos én meg
még elmondom hogy
minden megvan
És hogy ez az
él-halott-lét
szabad dolog
mondom pedig
pillangóul
nem is tudok
Siess segítségünkre
nyilvánítsd ki hatalmad
bölcsességed egészen
más szövetből szőtted
lefoglaltad magadnak
a kerted foglald le
a pusztát a romlott várost
a folyót a sós vizet
Siess segítségünkre
és szakítsd szét az egeket
szállj alá ne zárkózz be
elérhetetlen fenségbe legyen
karnyújtásnyira palástod
add kezembe jogarod
égesd kezem szakítsd szét
az egeket szállj alá
legyen a száraz
föld életteli száraz
szívünk legyen mennyei
fénnyel elárasztva
te ott vagy mi itt
szállj alá fényesség
vakíts meg hagy lássuk
a mennyei mennyet