Ha a keresztény házasok mélyebben és elevenebben élték volna a szabadságot a házasságban, egészen máshogy alakult volna Európa utolsó háromszáz éve.

Nagyon különböző ahogyan a szabadságot megéljük, és amilyen mértékben igényeljük. Ha nem tanulunk meg beszélni erről a különbözőségről, párhuzamos világokban fogunk élni.

A bánat nem meghunyászkodás egy nagyobb úr előtt.
Nem szégyen, nem undor. A bánat nem
a förtelmest bűntényt látja, mit elkövetett.
Nem a mocskosság borzasztó érzése, nem mardosó önvád,
mely nem tudja, mit kezdjen a bűnnel. Nem
a megtisztulás puszta vágya, mely
nem tudhatja, van-e tisztulás.

A bánat a bizalomból él, a bánat válasz.
A bánat sírás, tudja, van bocsánat.

Égetően fontos lenne most tudni valami biztosat a jövőnkről.
Égetően fontos lenne hozni most egy jó döntést, tudni mit akarunk
és azt elkezdeni. És akkor semmi mást nem mondasz,
mint hogy „nem tudom”?!

Egyáltalán: fontos neked a mi közös a jövőnk? Egyáltalán: lesz még olyan, hogy együtt valamit tényleg karunk? Akarod ezt egyáltalán?

„Nem tudom.” „Lehet.” „Talán.”
Honnan tudod olyan biztosan hogy nem tudod?

Mitől van az, hogy olyan biztos vagy abban, hogy tényleg nem tudsz semmit arról, amit tudni nekem olyan fontos lenne? Mintha csak azt mondanád: most a „talán” az ami biztos – és az életet megalapozó biztos válasz pedig tévedés.

Mintha csak arra várnál, hogy én is bizonytalanná váljak, és így meg legyen a közös alap, a mi közös bizonytalankodásunk. Mintha csak biztos lennél abban, hogy minden bizonytalan. Mintha csak arra várnál, hogy az egész világ átalakuljon talányos, bizonytalan várakozássá.

Látom: égetően fontos neked ez a bizonytalanság. Nem értelek.

Gondolkodói alázatnak azt nevezném, ha valaki tudja, hogy mások gondolataiból él, s érzi ennek a jelentőségét. Akkor tartom hitelesnek ezt az alázatot, ha egyfelől állalndóan tudatában van ennek a másokból táplálkozásnak, másfelől ezzel együtt a saját létét, a saját gondolkodói létét mégiscsak egészen a sajátjának érzi. Azonban ez az alázat mint gondolkodói alázat csak akkor lehet hiteles, ha többé-kevésbé meg tudja nevezni azokat a gondolkodókat és azokat a gondolatokat, melyekből él.

Ilyen módon az alázat egy második foka is kirajzolhatóvá válik, mégpedig ha valaki tudja, hogy azok a gondolkodók, akikből ő él, azok ugyancsak mások, őelőttük járó gondolkodók gondolataiból éltek, s érzi ennek a jelentőségét. Ilyen értelemben kétszeresen is alá van vetve azon gondolkodói sorsnak, hogy nem tisztán az ő döntése, hogy kiknek a gondolkodásából él.

S amint a legtöbb ember a szülein és nagyszülein túl csak nagyon halovány tudással bír az őseiről, úgy legtöbbünknek nem adatik meg, hogy azokon túltekintsünk, akik mint gondolkodók meghatározták azok gondolkodását, akiket mi magunk követünk.

Ezzel együtt itt mégiscsak kirajzolódik a gondolkodói alázatnak egy harmadik foka, mely egyben a hiteles gondolkodói önérzet és önfelvállalás harmadik foka is. Ez pedig annak mély gondolkodói megértése és bátor elfogadása, hogy a gondolkodás eleve, eredendően és maradandóan táplálkozás abból, amit valaki más ad nekünk. Részesedés abból, hogy a valóság valóságossága önmagát megnyitja a mi gondolkodásunk előtt, sőt: már mielőtt gondolkodnánk, gondolkodásra hangol.

B. I. emlékére

A barátság értelme: az értelem barátsága, esténként
titkos izgalommal számoltam be neked arról, hogy
haladtam, mit olvastam, mi jutott eszembe róla.

Biztosan megvolt, hogy téged mindez érint, világos volt, hogy
mindez közös, már akkor az volt, amikor még csak
belülről érintette a magányomat. Legbelül a gondolkodás
nem magány hanem titkos barátság, ahogy araszolunk
az avarban itt a Tevere partján, nem áll közénk
semmilyen nyelvzavar, és tudom hogy ez a pillanat
még sokáig megmarad bennem, ahogy
dünnyögsz és ahogy lépegetsz mellettem a kopasz fejeddel,
vagy az a régi pillanat, amikor
először felkaptam a fejem arra amit mondasz,
ahogy megértettem, hogy a szeretet szabadság,
s hogy szabadságunk elnyerése elbeszélhető …

Róma-Budapest, 2010-2020