Szerelemének

Érzékelés és Értelem: az ő csodájuk ez
nézlek és látlak és látsz és nem nézek
szemedbe az olyan direkt azt nézem
amit nézel meg ruhád szegélyét
mandínerből nézlek és
látom gyerekkorod és hallom azt a
rejtett hangsúlyt mondatodban és néhány szavad
megjegyzem örökre így fogsz ezentúl állni
álmaimban úgy ülsz ott mozdulatlan pihensz
egy kőrakáson

Zenéd halk hallgatom tudod
sokat kerestem a Tudás Magasiskoláját
alvó figyelmem villám torkánál éberebb volt
éjszakákon át doboltam ősi rigmust
szemembe vágtam és fülembe szúrtam
varangyok nemzőcsontját kígyók
méregfogát titkos tudás testévé akartam
lenni s nem lettem az bennem tátongó üresség
kifosztva
némán figyellek

E kertben utak metszéspontján lombok
bukdácsolásán fény és szószilánkon át
tudom hogy rád mosolygok

Írógépdal

Ez az ősrégi írógép dala
első írógépemé azóta volt
kettő aztán rászoktam
a szövegszerkesztőre szép
betűtípusokra hosszú íre
őre űre ékezettel a képernyő
rabul ejt magaalágyűr
az agysejtek hangyaszorgos rakodása
egybemozdul a mikrocsipek gyenge
áramzsibogásával szinte kikapcsolom
kikapcsolom kikapcsolom magam szinte
mint a kerékpárhimnusz:

„Elől csak rázkódnak a dolgok
elől csak rázkódnak a dolgok
a lámpa, meg a dinamó
csak a dolgok rázkódnak elől
meg az agy”

ahogy futnak maradnak el a tájak
kanyarok úgy ömlik ömlik e
szófolyam kilóméter vagy papír
fölé görnyedek szemem a horizontra
emelni de nehéz hát nyomd meg
nyomd meg

„Elől csak rázkódnak a dolgok
elől csak rázkódnak a dolgok
a lámpa, meg a dinamó
csak a dolgok rázkódnak elől
meg az agy”

gyere érj még utol rejtsd hűvös
egzisztenciád távcső mögé vagy kezed
formáld bölcs kaleidoszkóppá vágódj
nyomomba tekerj a hátsótól néhány
centire kifogom neked a szelet
ez a kerékpárosok schíboletje a
szavakon átrajzóké Word
for Windows felhasználóké

„Elől csak rázkódnak a dolgok
elől csak rázkódnak a dolgok
a lámpa, meg a dinamó
csak a dolgok rázkódnak elől
meg az agy”

refrénen megpihentünk két
versszak között gitár és dobszóló
két horizontélmény között öntudatlan
tekerés két próbálkozás
között ősszöveg két
evezőcsapás közt álomkép
súlytalan szavakra ébredés
formálatlan hovatartozás

Két refrén közt pedálozunk
emlékszem első írógépem hogy
varázsolta hűvössé profibbá egyik
szó után a másikat hogy lett a szellem
munkája függvénykapcsolattá a
mondanivaló elkent változóvá szépült rázkódott
égig repült ily üreskönnyedén

Kiscelli utca, 1988

NEM VOLT MÉG TAVASZUNK

nem volt még tavaszunk csak ez
ez a tomboló harsány zöld és illatos
növések füvek násza ez a május s nyíló
virágként vesz körül s valahonnan mélyről
ismeretlen belső rejtekünkből is ő bódít
taszít e fényes örömburjánzásba s egy
pillanatra a test már nem rohadó húskolonc s
gyönyörével telve nem üres habpárna már
édes rángások szentbeszéde e május
áldott tárulkozása s itt az eredendő a kezdeti
szólalt meg s egy napra egy pillanatra
oly féktelen hogy az már új szelídség

Bogarak kövek zsongása elringat tudatunk
új ösvényei tisztásai sodró visszahullás
illatos hajlatokhoz ölhöz szemekbe sejtem
hiába e felülmúlhatatlan öröm vissz-
fényeként lobognánk lobognánk a hűsítő eső
bőrünket végigperzseli arcom heve rémisztő
szemeid szomorúsága oly szép hullunk egy bizonytalanba
életünk kis rendjei veszve arcom heve rémisztő
szemeid szomorúsága oly szép egy földöntúli
emlék oda vonzasz oda vonzlak ott fogunk élni
testetlen-csillagtalan

Elment tavaszunk ez a május
helyébe forrón ömlött a nap heve
helyébe visszatért (hétköznapunk)

Simon Zoltánnak

Idősebb voltál talán egy másik földrészen
más korban a bátyám lettél volna
persze azóta már de mégis

Mínuszokban a telephelyen és vacogva kint
 a terepen esőben hóban aztán megjött a hőség
oly erős volt a nap földhöz vágott
kiégett fű himbált a ponyva résén
mindenütt por szállt a dögmelegben
ingünkön átszivárgott s izzadt hátunk
csíkokban így feketedett

Mi álltunk a tűző napon a kerítés árnyéka
bőrünkbe égett a te helyed üres volt
az éjszakába szöktél sokezer kávés bódulatban
cigid szívtad a biliárdasztalnál

Sokan vagyunk – mondtad prédikáltad
szórtad az igét sokan voltunk
valóban s többé már
nem leszünk annyian

Azokon a folyosókon
körleteken ágyakon csönd van

Szerettelek, hiába

Nikinek, hálával

Te itt vagy és nem vagy itt ne firtasd
késő már késő mióta már
késő mondom a magamét
nem miattam késő
nem is miattunk
vagy tudom is én miért hogyan
nem is a szavak szempontjából
nem valakinek vagy valamiért
nem úgy késő ahogy
korán is lehetne inkább
azóta késő

Azóta késő
hiába

Valahol másutt pereg az idő

Valahol másutt pereg az idő s odakint esik
kettesben maradtunk
hiába mennék innen viszem magammal jeled
hiába futnék innen hiszen itt ülök veled

Eltűntél rég és mégiscsak szól ez a zene
szövetségünket nem tudtam előre és az idő
valahol másutt pereg és esik az eső

Városom kapuit kulcsra zárták
az ajtók is csak résre nyitva

Csak a kertben maradt meg a madárdal
a lépcsőház csendes és nyugodt
hozzátok vezet a kopott régi korlát
nálatok megérkezem

Párnámra hanyatlok ágyam méz
dió s egy szép fonott kosár közt
ó drága tárgyaim őrizzetek

S a hajnal minket már el nem ér

A vigasztalás filozófiája

Ugyanezen dolgok, csak a
végső megvilágításban
felkorbácsolt látványa
ugyanennek mintha elhagyottan
élnél s ha mindez szép is tán
csak mintegy vesztében
talán e dolgok ez
minden elveszett és
épp ezért szép …

Ugyanezen dolgok közt matatva
ha tudnád még miért ha
őriznél még valamit magadból
belőlük de nincsenek már
a kis csaták lelkiismeret
lásd egy meghatározatlan embernyi
támasz bizonytalan talajról
amit lelnél …

Megvárod még öröklétünk kiterjesztenéd
ittléted akármeddig légy tágranyílott
kétkedés elakadt párbeszéd
légy vigasz magad

1996, Flurweg

Megszerettem ezt a várost

Városomban megannyi zaj van s még többféle csend
már nem vágyom rá és nem félek tőle
körülvesz morog fenségesen
hátradőlök magamba szívom
utcáit tereit emlékszem a kövekre
fákra füvekre alattuk mindenütt
halottaim

És mi van mindezen túl
s mindez a minden és semmi és valami
bárkáin talán gyöngyöt kristályt hoz
várom hogy jöjjön s ahogy telnek
a hosszú évek gondolom
talán szerelmeinkre vár
gondolom mégis eljön
és én majd végleg

frissen szabadon
elmerülhetek habjaiban (?)

Enyéimért

Védelmezz Szent Mértékletesség tégy
féktelen felülemelkedetté
hogy kőbarakkjainkban
simogatásban
fogaim
szorítása
Enyéimért
hogy most elinduljak
hogy majd visszatérjek

Principium et fundamentum

Mindenható örök Isten! Teremtőm és Megváltóm! Hatalmas végtelenség és határtalan közelség! Aki saját kezeddel formáltál; aki belső életed titkaiban részesítettél; aki szeretetre, részvétre és szolgálatra rendeltél és aki az utolsó napon ítélni fogsz felettem. Én Uram, én Istenem, szívem nyitott könyv Teelőtted.

Arra teremtettél, hogy Téged megismerjelek, szívem egész mélyéből megszeresselek, hogy Téged szolgáljalak és színed előtt dicsőítő énekeket mondjak. És semmi másra nem törekedvén egykoron Teelőtted lecsupaszodva, elszegényedve megjelenjek.

És minden más azért teremtetett, hogy ezen jóságos terved végbemenjen, hogy erőfeszítésed kárba ne vesszen. Határtalan szeretetedben megteremtetted az ember hajlékául a világot, hogy otthonra lelve az ember a Te fiaddá váljon. Határtalan szeretetedben megteremtetted a tárgyakat, melyek a Te kézművességed nyomai ebben a világban. Határtalan szeretetedben az embernek társakat adtál, akik a Te képmásaid és küldötteid ebben a világban. Határtalan szeretetedben megszentelt jeleket adtál, melyek a Te törődésed jelei, a Te részvéted mozdulatai ebben a világban.

Ezért szükséges, illő és üdvös, hogy mélységes tisztelettel és szeretettel lakozzunk a Te Szent hajlékodban, fogadjuk a Te Szent küldötteid, éljünk a Te Szent ajándékaiddal, és semmi mással ne törődjünk, semmi mást ne akarjunk. És így egyformán jónak tekintsük

az életet, mert az Krisztus,
      és a halált, mert az nyereség;

a szegénységet, mert az Krisztus köntöse,
      és a gazdagságot, mert azt Krisztus által nyertük el;

a vigasztalanságot, mert az Krisztus szomjúsága,
      és a vigaszt, mert az Krisztus itala.

a megaláztatást, mert az Krisztus töviskoronája,
      és a dicsőséget, mert az Krisztus győzelmi koszorúja;

És így Krisztus által, aki a teremtés elsőszülöttje, aki által minden lett, aki minden mindenben, a Te Szent és Egyetlen Fiad által eljussunk a Te országodba, melyet az idők kezdetétől azoknak készítettél, akik hagyják, hogy megmentsd őket.

Add meg hát nekünk bűnösöknek a Te színelátásod örömét, Atyánk, ki soha el nem múló, szemmel nem látható, mennyei Fényben lakozol, és végy fel a Te országodba!