Hadd kapaszkodjak fel öledbe
lásd kicsiny nyolcéves fiúcska
tele félelemmel keserű magánnyal
hadd kapaszkodjak hadd
vigasztalódjak feledkezzek bele
békéddel altass el
Nem tudtam mi az szabadnak lenni
gondoltam mint valami sas
gondoltam erős szárnyakon
falvak fölött hegyláncok fölött
gondoltam kibírok minden szelet hideget
szemeimmel a mindenséget
Nem tudtam mi a fenséges fény gyertyafényes
ünnepség mint kedvelt ifjú a sokadalomban
gondoltam igaz nagylelkű barátságok
gondoltam kedélyes otthonos világot
rajzolnak majd körém
Nem tudtam mi a bölcsességet
kerestem sötét magányomban
nem volt velem senki csak ez
a régi érzés hogy mindez nem lehet
hiába hogy valamiért elindulok
gondoltam majd megérkezem valahová
gondoltam majd körbevesz újra
egy ismerős közeg
Hadd kapaszkodjak fel öledbe
ringasson egyszerűség
Hadd kapaszkodjak gyermeki
önfeledt ölelésbe magasba
fénybe derűbe csak a kicsik által
ismert hajnali derengés
ahol tanuljak újra beszélni
ahol lehessek karodban
egy percre újra a régi
szomorú fiúcska.