Kategória: Egyéb kategória

Hadd kapaszkodjak fel öledbe
lásd kicsiny nyolcéves fiúcska
tele félelemmel keserű magánnyal
hadd kapaszkodjak hadd
vigasztalódjak feledkezzek bele

Nem tudtam mi az szabadnak lenni
gondoltam mint valami sas
gondoltam erős szárnyakon
falvak fölött hegyláncok fölött
gondoltam kibírok minden szelet hideget
szemeimmel a mindenséget

Nem tudtam mi a fenséges fény gyertyafényes
ünnepség mint kedvelt ifjú a sokadalomban
gondoltam igaz nagylelkű barátságok
gondoltam kedélyes otthonos világot
rajzolnak majd körém

Nem tudtam mi a bölcsesség
kerestem sötét magányomban
nem volt velem senki csak ez
a régi érzés hogy mindez nem lehet
hiába hogy valamiért elindulok
gondoltam majd megérkezem valahová
gondoltam majd körbevesz

Hadd kapaszkodjak fel öledbe
ringasson egyszerűség
Hadd kapaszkodjak fel
gyermek a magasba
fénybe derűbe kicsiknek
hajnali derengés tanuljak beszélni
lehessek karodban
egy percre újra a régi
szomorú fiúcska

Vieles hast du erlebt, du teure Mutter! und ruhst nun
Glücklich, von Fernen und Nahn liebend beim Namen genannt,
Mir auch herzlich geehrt in des Alters silberner Krone
Unter den Kindern, die dir reifen und wachsen und blühn.
Langes Leben hat dir die sanfte Seele gewonnen
Und die Hoffnung, die dich freundlich in Leiden geführt.
Denn zufrieden bist du und fromm, wie die Mutter, die einst den
Besten der Menschen, den Freund unserer Erde, gebar. –
Ach! sie wissen es nicht, wie der Hohe wandelt’ im Volke,
Und vergessen ist fast, was der Lebendige war.
Wenige kennen ihn doch und oft erscheinet erheiternd
Mitten in stürmischer Zeit ihnen das himmlische Bild.
Allversöhnend und still mit den armen Sterblichen ging er,
Dieser einzige Mann, göttlich im Geiste, dahin.
Keines der Lebenden war aus seiner Seele geschlossen
Und die Leiden der Welt trug er an liebender Brust.
Mit dem Tode befreundet’ er sich, im Namen der andern
Ging er aus Schmerzen und Müh siegend zum Vater zurück.
Und du kennest ihn auch, du teure Mutter! und wandelst
Glaubend und duldend und still ihm, dem Erhabenen, nach.
Sieh! es haben mich selbst verjüngt die kindlichen Worte,
Und es rinnen, wie einst, Tränen vom Auge mir noch;
Und ich denke zurück an längst vergangene Tage,
Und die Heimat erfreut wieder mein einsam Gemüt,
Und das Haus, wo ich einst bei deinen Segnungen aufwuchs,
Wo, von Liebe genährt, schneller der Knabe gedieh.
ch! wie dacht ich dann oft, du solltest meiner dich freuen,
ann ich ferne mich sah wirkend in offener Welt.
Manches hab ich versucht und geträumt und habe die Brust mir
Wund gerungen indes, aber ihr heilet sie mir,
O ihr Lieben! und lange, wie du, o Mutter! zu leben
Will ich lernen; es ist ruhig das Alter und fromm.
Kommen will ich zu dir; dann segne den Enkel noch Einmal,
Daß dir halte der Mann, was er, als Knabe, gelobt.

Friedrich Hölderlin (1799) 

Ha te mosolyogsz akkor én is mosolygok mert
a Te mosolyod az én mosolyom volt az én
mosolyom a te mosolyod volt van lesz mert
tudom miért mosolyogsz mert tudom miért
mosolyogtam mert tudom mit álmodtál mert
tudom miért sírtál és ez így lesz akkor is ha már
nagy leszel és tudsz már beszélni és ez így lesz
akkor is ha majd parancsolsz a szélnek ha majd
jönnek napok nincs kegyelem a földnek mert a te
szíved az én szívem volt van lesz mert belül sírom
a Te könnyed mert fiam vagy mert szívem a szíved
mert érzem amit érzel érzek dolgokat amik
másoknak nem léteznek tudok dolgokat tudom mit
álmodtál tudom miért sírsz tudom miért mosolyogsz

Néha egy pillanatra
elsírom magam
nincsenek könnyek ráz
egy érzés
nézem a kertem
emlékek üresség

Néha egy pillanatra
sírok könny nélkül
ráz egy érzés nézem
a fákat füvet
a föld alatt a magjuk
születik édes éhség

Néha egy pillanatra
felnézek pirkadatra
gondolok ébredésre
rád gondolok ki
eltüntél mindörökre

Mentünk fel a hegyre
én a válladon jóleső
érzés volt minden
minden léptednél
arcom az arcodhoz ért mint
mikor pont ilyen kicsi voltam
apa voltál borostád
emlékszem az érintés
jó volt csiklandozott
védettség volt még nem tudtam
minden sejtem elengedett fenn
a szabad égbolt kezem tudott ölelni
még nem tudtam mit jelent
szeretni nyakadban
jó volt így lenni tudtam
ez majd örökké tart balra le
a meredek hegyoldal
óriás bükkök országa megannyi
arkangyal hegyre épült város
benne széles terek a szem
messzire ellátt le a völgyig

Mentünk fel a hegyre
fel a kaptatón erős
voltál jókedvű a hátadon
minden lépteddel a nyakadba
simulva én is nagy voltam
erős még nem tudtam mi az
szabadnak lenni még
nem tudtam ez volt van lesz
mentünk délelőtti napfény
melegített mentünk
mindig is szerettem a délelőtti
fényben utcákat járókelőket
zöldséges szelíd zajok
a ház ahol laktam sokszor
azt álmodtam megint ott lakom
állok az ajtó előtt és sírok

A házban egy osztrák néni
kávécsészében kistányéron
kávét hozott nekem zavarba
jöttem ez a kis kedvesség
lebénított azt kérdezte
mit jelent ez a szó
a világégés után hetven éve
egy kislány ezt ismételgette
anyátlan apátlan árva
keservesen csak sírt nem volt
lába szelíden sírt a néni
azt kérdezte mit jelent
a magyar szó ő nem érti
a kislány sírva mondogatta
Idösanyám Idösanyám

Ha eszembe jut én is
sírok belül az öreg néni
hetven év távlatából hibátlan
tájszólással mondta teljesen
átéltem vele a nagyháborút
nyomorúságot milyen árvának
lenni most is hallom
Idösanyám Idösanyám

Megyünk fel a hegyre
én a válladon jóleső
érzés minden jóleső
érzés arcom az
arcodhoz ér szabad vagyok
erős kicsi gyermek jóleső
ringatás ezt álmodtam
megint veled álmodtam
megyünk fel a hegyi város
örök piacára délelőtti napfény
csiklandozza arcom enyém vagy
tied vagyok erős vagy és szabad
Idösapám Idösapám

Pro Ursula – in Suam commemorationem

Egész éjjel egész éjjel
folyt a véred
nem is tudtad hogy a hajnal
és az angyal jöhet érted

Egész éjjel egész éjjel
folyt a véred
nem is tudtad hogy a holnap
hogy a holnap jöhet érted

Folyt a véred folyt a véred
nem is tudtad
hogy ami jön ez holnap
ez a halál ez az élet

Egész éjjel folyt a véred
jött a hajnal jött az angyal
megmentettek felemeltek
harmadnapra felkeltettek

Ágyad körül a nagy tenger
tested fáradt folyik élet
szegény asszony fehér lepled
véres lepled issza véred

Ágyad körül a nagy tenger
ágyad bárka és a Mester
szelíd hangját csak te hallod
lehet álom s csak te hallod

Egész éjjel egész éjjel
folyt a véred
a te véred az Ő vére
Ő a hajnal Ő az élet

Minden éjjel minden hajnal
minden álom minden angyal
őrzi ágyad őrzi kelyhed
eláraszt ma irgalommal

Éjszaka van igen ez is
éjszaka történt sietős útja
közepén hatalmas alak
állt előttem hangja szélnek
zúgása vizek árja mély
sodrás énekelte
énekét az ő
óriásfenyővé nőtt
fénylő látomását
s a fenyő már csak
porszem volt törpe
és az angyal és az
óriástörpe és
mindenütt a kis verebek
és minden sejtés érzés
önálló életre kelt
azt suttogták nekem
azt vésték elmémbe
állj itt mint hegynek orma
hajolj mint széltől a nádszál
szemeddel fogd át
a látóhatárt s mit elképzelsz
álomképek csupasz világ
sose feledd ne hozz átkot magadra
bár éjszaka van
az Úr előtt állsz

Fecónak

Nemlétem kezdetén

Ahogy visszagondolsz
szerettek mindvégig szerettek
s te csak nevettél sírtál
ez a sebed nem gyógyul
legrosszabbak az éjszakák
vég nélkül ki tudja mi űz
ki tudja meddig még
felriadsz csöndes
az utca az ég dereng
kék-fehér-fekete

.

.

Elfáradtam hazatértem

A részvétben bíztam
eleitől fogva
házamba fogadtam
mintha fiam volna

Egy napja ezer év
pedig csak egy sóhaj
telve fájdalommal
néha bús haraggal

A részvétben bíztam
eleitől fogva
házába fogadott
mintha apám volna

.

..

Hiába

Ahogy a ritmus adja
ahogy a rím faragja
ahogy az ének írja
amúgy az évek kínja
amúgy az Úr haragja
a hangja azt kiáltja
Hiába Hiába

Ahogy a ritmus adja
ahogy az ének írja
Ítél az Úr haragja
vele a vihar zúgja
Hiába hiába
egyetlen fiam vagy
Szemében könnyek árja

.

.

.

Mese

Ezt el kell meséljem neked
a felhő egyszer tenger
lesz is volt is
az orkán egyszer szellő
lesz is volt is
megáll a levegő megáll
az idő a világ
eltűnik de a dolgok
mind megannyi órjás
mind ősöreg törpe
arcuk meggyötörve
arcuk Isten arca
szíve összetörve

.

.

Ars poetica

ha rám talál egy ritmus
ha itt vannak a dolgok
végre miért mért ne
lehetnék egészen boldog

.

.

Egy könnycsepp

Én sírok vagy engem sírnak
időm lejár elidőzöm
megkönnyezem
arcom üres
tükröm tükröm
mondd meg nékem
miért éget minden könnycsepp
milyen láz ez milyen érzet
ami nem fáj mégis éget
éget hűsít kínoz gyógyít
könnycsepp létem hová tűnik

.

.

Ha meghalok

Volt mikor nem voltam
lesz mikor nem leszek
feküdtem a földön
úszom majd az égben
kozmikus sötétben
fénylik semmi létem
mint a csillag ragyog
mint igazgyöngy csillog
porszem voltam
feküdtem a porban

.

.

Könnyűség

Könnyű a verebeknek
ha nem is isznak vagy
nem is esznek nem mert
tudnak repülni ijedten
felrebbenni csipogni
hanem mert nem is tudják
de valaki majd
ad nekik enni-inni
vagy egy szép nap
kipusztulnak
a névsorból kimaradnak
én is néha életemből
kimaradnák kimerednék
mint kis veréb s elrepülnék

.

.

Félúton

Erdő erdő kerek erdő
annak közepébe
szép szál sárga rózsa

Erdő erdő kerek erdő
annak közepébe
jó temető
szép szál piros rózsa

Sárga rózsa
piros rózsa
hazaviszlek
ablakomba

Erdő erdő
sűrű sötét erdö
amott kerekedik
egy fekete felhő
annak közepébe
egy fekete holló

Erdő erdő kerek erdő
tarka mező
szép temető
rózsáim meglelni
hollókat elűzni
fekete felhőben
álomba merülni
sárga rózsa
piros rózsa
életem szerelmem
ez a sűrű erdő

.

.

Modus moriendi

Újra kell születni
újra meg kell halni
az egész világot
mint kenyeret falni
mint egy öregember
aki halni tanul
aki élni tanul
kicsit a világnak
kicsit önmagának
sötétedő házban
közelgő magánynak

.

.

Ahogy vagyok

Nekem saját létem
mint idegen anyag
belül benn a mélyben
formálatlan agyag

.

.

Játék

Látom gyermek
neked minden játék
nagy a sár hát kéred
vegyelek nyakamba
huszár vagy én lovacska
csatába indulunk hát
azt játszom meghalok
játszol velem a halál
szemedben rám mosolyog
játszik velem az élet
játszol velem te gyermek
azt játszod te vagy a győztes
azt játszod most meghalok

.

.

Búgócsiga

Forog velem a világ
a világgal forgok én is
búgva forog e játék
e csigával forgok én is
pörögve búg és énekel
ha nem forog eldől
megáll évtizedekkel
ezelőtt kellett volna így
forogni táncolni holddal
csillagokkal szépleánnyal
fájdalmas már hát nem
engedem hogy fájjon
forgatom el ne dőljön
forogjon búgjon álljon

.

.

Öreg vagyok s gyerek

Szeretem ahogy a nap
pásztázza nappalimat
igaz vigasz

Szeretem ahogy a fény
táncoltat porszemeket
szelíd zenész

A karmester itt az ég
a délelőtti égbolt
gyerek vagyok

Nincs szívemben rémület
nem bánom az éveket
amik süket

Konok sötétben éjben
szétszedték szívem lelkem
földi pokol

Otthonom üres padlás
s egy raboknak való priccs
behunyt szemmel

Emlékszem mozdulatlan
feküdtem sötét katlan
üres szívem

Lettem vénülő ember
szeptember lett november
játszik velem

Akartam lenni bátor
kilencszer tízszer százszor
kevés vigasz

Szerettem ahogy a nap
táncoltat porszemeket
s voltam gyerek

.

.

Ilyen egyszerű élni

Mentem reggel a kertbe
meztéláb nedves fűbe
felreppent egy lepke
mint egy gyermek úgy örültem
nedves fűben elfeküdtem
a kék égben elmerültem

.

Sírvers

Kertem bokraiban
kis verebek élnek
porban fürödnek
morzsát csipegetnek

Kertem bokraiban
kis verebek élnek
síromra ülnek
napnak csicseregnek

Nem is a nappali nem a napfényes szoba
a végső titkokkal ragyogással
csak az előszoba álmomban
ott ülök a földön a szekrénynek dőlve
minden erőm elszállt sokszor
várok itt tudom hogy meg kell halnom
hamarosan a vérem folyik nagy
tócsa látom a félhomályban növekszik
szelíden nézem nincs bennem
szomorúság sőt jól esik itt ülni
várni majd talán valami mozdul
vagy mégse maradok végig
szeretek itt lenni akár hetekig is
minden mindegy jó nekem így

Felkelek balra a szoba ahol
a nagy ablakból a kertet is látni
az ágy ahol mindig tudtam jól aludni
a régi nagy tölgyfaláda és
az illat a háznak illata csak
behunyom a szemem és érzem

Jobbról a küszöbön túlról kapok csak fényt
mielőtt belépnék hosszan csak állok most
már érzem az egész testem
nem erő ez csak észlelés
és érzékelem a mindent átjáró ragyogást
a küszöbre állok a nagy asztal a polcok
az ablak a hátsó kert végül messzebb
a nagy hegy ott tükröződik
a felkelő nap fénye szemem
azon tud megpihenni

Kitárt karral állva előre dőlök
már a mérhetetlen éjben lebegek
már apám csillagligetében úszok megint
mindenem kisimult mindenem árad
nincsenek ízek minden édes
minden körülvesz
minden örökkévalóság

Érzékelés és Értelem: az ő csodájuk ez
nézlek és látlak és látsz és nem nézek
szemedbe azt nézem amit nézel
meg ruhád szegélyét és
látom gyerekkorod és hallom azt a
rejtett hangsúlyt mondatodban
és néhány szavad megjegyzem örökre
így fogsz ezentúl állni álmaimban
úgy ülsz ott mozdulatlan pihensz

Zenéd halk hallgatom tudod
sokat kerestem a Tudás Magasiskoláját
alvó figyelmem mindennél éberebb volt
éjszakákon át doboltam ősi rigmust
szemembe vágtam és fülembe szúrtam
varangyok nemzőcsontját kígyók
méregfogát titkos tudás testévé akartam
lenni s nem lettem az bennem tátongó
üresség némán figyellek a fény
lombokon bukdácsol át
tudom hogy rád mosolygok