Kiraktam őket és, tudod, már ők néznek rám, egyszercsak megszólalnak
és kérgük alól, pikkelyeik közén át szörnyek bújnak elő:
vicsorgó törpék, görnyedt anyókák, félmajom leányok néznek rám
tébolyodott szemmel, halkan zümmögnek, sustorognak, esetlen táncot
lejtenek vadul. És én szomorkás nyugalommal teszek-veszek tovább,
s hallom a falon túl, egy éjszakai kertben:
tündérek énekelnek fáklyafénynél,
hangjuk lobog. Régóta szomjazom altjuknak csodás tónusát.
Mut zur Demut