annyira szomorú voltam
olyan száraz volt minden
hetek hónapok évek óta
száraz volt lengette a szél
mindazt ami voltam és
mindazt ami még lennék
beláthatatlan fennsíkok
füvén kövein kérges talpam
annyira szép volt egy-egy
sorod tükröződött benne
az éjszakai a téli égbolt és
belélegeztem mert Föntről
hullott mint manna azon az
ősi exoduson mint egyetlen
és utolsó esélyem hogy újra
fölfelé tekintsek első lépésben
felnézzek rád aztán felnézzek
Rá benned és mélységesen
bánjam amit tettem amit nem
tettem mélységesen leboruljak
s a füveket véremmel itassam
a köveket örökre átöleljem
hogy otthonommá legyen a
Puszta
J. K. F.