Mentünk fel a hegyre
én a válladon jóleső
érzés volt minden
minden léptednél
arcom az arcodhoz ért mint
mikor pont ilyen kicsi voltam
apa voltál borostád
emlékszem az érintés
jó volt csiklandozott
védettség volt még nem tudtam
minden sejtem elengedett volt
nem tudtam fenn a szabad
égbolt kezem tudott ölelni
még nem tudtam mit jelent
szeretni nyakadban
jó volt így lenni tudtam
ez majd örökké tart balra le
a meredek hegyoldal
óriás bükkök országa megannyi
arkangyal hegyre épült város
benne széles terek a szem
messzire ellátt le a völgyig
Mentünk fel a hegyre
fel a kaptatón erős
voltál jókedvű a hátadon
minden lépteddel a nyakadba
simulva én is nagy voltam
erős még nem tudtam mi az
szabadnak lenni mindez mi
volt van lesz még nem tudtam
mi a test elégedettsége
mi volt van lesz mentünk délelőtti
napfény melegített mentünk
mindig is szerettem a délelőtti
fényben utcákat járókelőket
zöldséges szelíd zajok
a ház ahol laktam sokszor
azt álmodtam megint ott lakom
állok az ajtó előtt és sírok
A házban egy osztrák néni
kávécsészében kistányéron
kávét hozott nekem zavarba
jöttem ez a kis kedvesség
lebénított azt kérdezte
mit jelent ez a szó
a világégés után hetven éve
egy kislány ezt ismételgette
sírva nem volt lába
anyátlan apátlan árva
keservesen csak sírt
szelíden sírt a néni
azt kérdezte mit jelent a szó
a magyar szó ő nem érti amit
mondogatott ezt mondta
Idösanyám Idösanyám
Ha eszembe jut én is
sírok belül az öreg néni
hetven év távlatából hibátlan
tájszólással mondta magyarul
teljesen átéltem vele a nagyháborút
nyomorúságot milyen árvának
lenni most is hallom
Idösanyám Idösanyám
Megyünk fel a hegyre
én a válladon jóleső
érzés minden jóleső
érzés arcom az
arcodhoz ér szabad vagyok
erős kicsi gyermek jóleső
ringatás ezt álmodtam
megint veled álmodtam
megyünk fel a hegyi város
örök piacára délelőtti napfény
csiklandozza arcom enyém vagy
tied vagyok erős vagy és szabad
Idösapám Idösapám