Nemlétem kezdetén
Csőrükben vérző tekinteted
szerettek mindvégig szerettek
ez a sebed nem gyógyul
legrosszabbak az éjszakák
álmaid zaklatott hajsza
vég nélkül ki tudja mi űz
ki tudja meddig még
felriadsz csöndes az utca
kék-fehér-fekete az ég dereng már
fenségesen hallgat mégse
néma figyelnek
.
.
Mese
Ezt el kell meséljem neked
a felhő egyszer tenger
lesz is volt is
az orkán egyszer szellő
lesz is volt is
megáll a levegő megáll
az idő a világ
eltűnik de a dolgok
mind megannyi órjás
mind ősöreg törpe
arcuk meggyötörve
arcuk Isten arca
szíve összetörve
.
.
Egy könnycsepp
Én sírok vagy engem sírnak
időm lejár elidőzöm
múló létem
megkönnyezem
üres arcom
nézem nézem
tükröm tükröm
mondd meg nékem
miért éget minden könnycsepp
milyen láz ez milyen érzet
ami nem fáj mégis éget
éget hűsít szúr vagy gyógyít
könnycsepp létem
hová tűnik
.
.
Könnyűség
Könnyű a verebeknek
ha nem is isznak vagy
nem is esznek nem mert
tudnak repülni hanem
mert nem is tudják
nem keresik okát párját
nem is tudják de valaki
majd ad nekik enni-inni
vagy egy szép nap kipusztulnak
a névsorból kimaradnak
én is néha életemből
kimaradnák kimerednék
bárcsak én is megtehetném
hogy nem lennék
a névsorból kimaradnék
mint kis veréb
s elrepülnék
.
.
Modus moriendi
Újjá kell születni
újra meg kell halni
az egész világot
mint kenyeret falni
mint egy öregember
aki halni tanul
aki élni tanul
kicsit a világnak
kicsit önmagának
sötétedő házban
kettecske magánynak
.
.
Ahogy vagyok
Nekem saját létem
mint idegen anyag
belém szorul érzem
formálatlan agyag
.
.
Játék
Látom gyermek
neked minden játék
nagy a sár kéred
vegyelek nyakamba
nyakamba veszlek
huszár vagy én lovacska
csatába indulunk hát
azt játszom meghalok
játszom veled de velem
a halál játszik
szemedben rám mosolyog
játszik velem az élet
játszol velem te gyermek
azt játszod te vagy a győztes
azt játszod most meghalok
.
.
Búgócsiga
Forog velem a világ
a világgal forgok én is
búgva forog e játék
e játékkal forgok én is
pörögve búg és énekel
ha nem forog eldől
évekkel évtizedekkel
ezelőtt kellett volna így
forogni táncolni holddal
csillagokkal
szép leánnyal
fájdalmas így nem
engedem hogy fájjon
forgatom hát e csigát
forogjon búgjon álljon
.
.
Öreg vagyok s gyerek
Szeretem ahogy a nap
besüt a nappaliba
igaz vigasz
Szeretem ahogy a fény
táncoltat porszemeket
szelíd zenész
A karmester itt az ég
a délelőtti égbolt
gyerek vagyok
Nincs szívemben rémület
nem bánom az éveket
amik süket
Konok sötétben éjben
szétszedték szívem lelkem
földi pokol
Otthonom üres padlás
s egy raboknak való priccs
behunyt szemmel
Emlékszem mozdulatlan
feküdtem sötét katlan
üres szívem
Lettem vénülő ember
szeptember lett november
játszik velem
Akartam lenni bátor
kilencszer tízszer százszor
kevés vigasz
Szerettem ahogy a nap
táncoltat porszemeket
s voltam gyerek
.
.
Ilyen egyszerű élni
Kimentem reggel a kertbe
meztéláb a nedves fűre
s felreppent egy kerge lepke
mint egy gyermek
úgy örültem
nedves fűben elfeküdtem
a kék égben elmerültem