Végső időkről álmodtam borús ég
kívül-belül szorongató vidék
az öreg fák mint üszkös romok
ez a világ elmúlik nézem
mozdulatlan azt álmodom
megyek kívűl-belül szorongató
úton lenni végső idők sötétedik
szeretnék otthon lenni elheverni
végre megpihenni
S ahogy baktatok az út
ahogy kanyart vesz ott állok
egy kis ház mint a mesében
körötte ugyanúgy szorongató
a ritkás erdő ugyanaz a nyirkos
undok rosszindulat de a ház
mint a mesében az érzés
innen indultam
innen indult minden
Benn öreg néni
törékeny a szeme csillog
ragyog okosság pajkosság
szomorúság józanság erő
világot térdein ringató
béke sírókat vigasztaló
bölcsesség itthon vagyok
Anyácskánk ő
az örök Bölcsesség
házat épített magának
hajlékot az emberek között
trónust ékes tornyot fészket
könyvtár ez ősi templom
düledező kunyhó a világ végén
a fiú lakott itt égi vendég e háznál
vendég gazda szülinapos kit gyilkosa
saját házában vont kínpadra
otthonában és városában
s a hajlott hátú néne
a tűzhelynél sírdogál
hull a könnye
Ne sírj ne sírj ne sirasd már
Ő igazgatja a csillagokat s e tűz fiait
Ő lobog e tűzben
testében van elrejtve
minden hontalan zarándok
Emlékszel mily boldogan
tartottad kezedben s milyen
boldogan raktál e tűzre midőn barátai
körbevették itt asztalod
Pohár bor falat kenyér testvérek fiak
apák anyák mind vendégek nálad
mind hazatalálnak innen indult el
minden ne sirass minket
ígérem hazajövünk mind
gyermekeid drága Anyánk