Még mindig az a hajóút
már vagy két éve ragyogja be
ha emlékezem talán
az egész életem nem túlzás
a hajóorrban állok magas csizmában
látok mindent az egész várost
a folyó szélességű csatornát
átszeli a várost keresztbe
egy másik csatorna széles az is
a házak mind ragyognak a délelőtti fényben
spaletták magas házak teraszok
leanderek egyszerűen csak
él ez a város egyszerű emberek
élnek jó nézni őket itt kéne
élni ide kellett volna
születni és mindennek itt
kellett volna megtörténni
mindegy most látom itt vagyok a
hajóorrban állok egyenesen belül
is minden derűs ez a büszke érzés
aranylik ez a jelen és a múlt
és viszem magammal megadatott
hogy ezt álmodtam ki tudja talán
egy egész percig a várost ami
soha nem is létezett mert
csak álmodtam és csak egyszer
rövid kis mozi volt látod
mégis sírok siratom egész
elhibázott életem és újra meg újra
elmesélem azt remélem ma
megint ott leszek ma megint
láthatom a várost nézhetem majd
mindent mégjobban megnézek
magamnak kitárom a lelkem
egészen de valójában
pontosan tudom hogy
nem fogom többet látni valójában
pontosan tudom mi is
ez a hajóút volt egy délelőtt
ha emlékezem olyan valós az a ragyogás
olyan erős és átható nem lehet
fokozni csak oda kell állnia
a hajóorrba a magas csizmában
eleven az érzés eleven a város
Mut zur Demut