Jó, csöndes este
kedves szobám
kedves székem
tudom, halkan a csöndben
dúdol ki gazdag sír ki szegény
tudom, halkan, ha nem mozdulok
elhallgat ének, maradok
üres szobámban
marad a sírás, marad
e gyenge szúrás
a szívem, szegény
maradok mozdulatlan
marad a lassú légzés
csordul egy könny
csiklandoz, arcomon csordul
szalad maradok
mozdulatlan.
Jó, csöndes este
csiklandoz ez a könny
emlékszem, kétéves voltam
valaki felvett
szempillája kis arcomon
azzal csiklandoz, közelség
huncut mosoly
egyre közelebb von.
Aztán a csönd
a gyenge szúrás marad
a szúrás az egyetlen érzés
kis fájdalom, egész nap
itt volt, most elfogadom.
Keserű magány ez,
gyász, nincs irgalom
keserű múlt, elvétett élet
rossz magány, gonosz pokol
gonosz kérdés, mit ér
a látszat mit életnek
hívsz, mit ér hazug
hitvallásod, mit ér
a társak hálája, mondom
feltörhetetlen gonosz pokol
nem férek hozzá
nem akar szólni
gonoszul hallgat
undok lakótárs
szúr hát csak sírok
sírok vigasztalan.
Mióta élek vele? Mióta
gyilkol? Mióta
hallom, de nem hallgatom?
Mióta fáj, mióta
sírom, s hogy ne sírjak,
e hamis vigaszt mióta
dúdolgatom?
Maradok mozdulatlan
marad a lassú légzés
marad még gyerekkorom
távoli fénye, de már
elveszve távolodom
távoli fények itt a sötétben
hűtlen reményük
elillan, azt álmodom.
Jó, lassú este
aztán a csönd
maradok mozdulatlan
arcomon szárad a könny
maradok éber
marad az undok
magány, a keserű
életérzés, nincs múltja
nincs történet hozzá feloldás
az sem könnyít, hogy ez csak árnyék
hogy nem von be mindent
hogy volt s lesz még nappal, hol
nem hallom, nem hallgatom.
De most hó, csend, halál
rossz fájdalom, kis szúrás
szívemben, a semminél ősibb
fáj ami élet, fáj ami szép
keserű fájdalom az hogy szeretnek
fáj ami nem fáj, fáj ami nincs is
fáj ami jóság, legjobban az fáj
ami vigasztal
ami szép, az keserűbb most
megváltatlan és
tisztán vigasztalan.
Minden vigasz a közepén
gonosz, a közepén igaztalan.
Legjobban ez fáj, hogy épp
a vigasz lett végképp vigasztalan
jó csöndes este, kedves szobám
tudom ez mind-mind ősi rend
de nem tudhatom mivé lesz
ha majd elfogadom
mivé lesz, mivé fajul
most csak fáj piszkosul,
csiklandoz, szúr, most csak marad itt
s én tartalmazom.