Ez a puszta a démonok hazája,
a Sátán tanyája, élhetetlen vidék.
Nappali lázálmok és félelmes éjszakák.
Ez a puszta őseink szálláshelye, ők még
jól tűrték a hőséget, erősek voltak,
tudták hogy a porfelhőben az Úr van velük .
Művelt kert volt itt valamikor, verebek
lakták a bokrok alját. Hajnalban, az első
derengéssel oldódik a rettegés, talán
most már kiáltam e próbát, elviseltem
az elviselhetetlen, undok éveket, a szeretteim
sunyi és unalmas kis hazugságait?
Kiállom? Elhiszem a féllábú vénembernek, hogy
megesik, évszázadonként kétszer,
háromszor is, mikor már kiégett a fű,
a szélütött öreg esküszik rá, a szegény föld
s a zaklatott szegények arra ébrednek ilyenkor: víz,
víz, ameddig csak a szem ellát.