Dein verstecktes lächeln
Dein verstecktes lächeln wurde mir zur Atmosphäre des Nachdenkens, zur Atemwende, zum Fest des Todes, zum Fest des Sterbens, umarmt von die Weiche eines unwahrscheinlich feinen Hemdes …
Hier singet und weidet die Mutter, unsre Geliebte Königin.
_________________________________________________
Ha te mosolyogsz akkor én is mosolygok mert
a Te mosolyod az én mosolyom volt az én
mosolyom a te mosolyod volt van lesz mert
tudom miért mosolyogsz mert tudom miért
mosolyogtam mert tudom mit álmodtál mert
tudom miért sírtál és ez így lesz akkor is ha már
nagy leszel és tudsz már beszélni és ez így lesz
akkor is ha majd parancsolsz a szélnek ha majd
jönnek napok nincs kegyelem a földnek mert a te
szíved az én szívem volt van lesz mert belül sírom
a Te könnyed mert fiam vagy mert szívem a szíved
mert érzem amit érzel érzek dolgokat amik mások
szerint nem léteznek tudok dolgokat tudom mit
álmodtál tudom miért sírsz tudom miért mosolyogsz
_________________________________________________
Vieles hast du erlebt, du teure Mutter! und ruhst nun
Glücklich, von Fernen und Nahn liebend beim Namen genannt,
Mir auch herzlich geehrt in des Alters silberner Krone
Unter den Kindern, die dir reifen und wachsen und blühn.
Langes Leben hat dir die sanfte Seele gewonnen
Und die Hoffnung, die dich freundlich in Leiden geführt.
Denn zufrieden bist du und fromm, wie die Mutter, die einst den
Besten der Menschen, den Freund unserer Erde, gebar. –
Ach! sie wissen es nicht, wie der Hohe wandelt’ im Volke,
Und vergessen ist fast, was der Lebendige war.
Wenige kennen ihn doch und oft erscheinet erheiternd
Mitten in stürmischer Zeit ihnen das himmlische Bild.
Allversöhnend und still mit den armen Sterblichen ging er,
Dieser einzige Mann, göttlich im Geiste, dahin.
Keines der Lebenden war aus seiner Seele geschlossen
Und die Leiden der Welt trug er an liebender Brust.
Mit dem Tode befreundet’ er sich, im Namen der andern
Ging er aus Schmerzen und Müh siegend zum Vater zurück.
Und du kennest ihn auch, du teure Mutter! und wandelst
Glaubend und duldend und still ihm, dem Erhabenen, nach.
Sieh! es haben mich selbst verjüngt die kindlichen Worte,
Und es rinnen, wie einst, Tränen vom Auge mir noch;
Und ich denke zurück an längst vergangene Tage,
Und die Heimat erfreut wieder mein einsam Gemüt,
Und das Haus, wo ich einst bei deinen Segnungen aufwuchs,
Wo, von Liebe genährt, schneller der Knabe gedieh.
ch! wie dacht ich dann oft, du solltest meiner dich freuen,
ann ich ferne mich sah wirkend in offener Welt.
Manches hab ich versucht und geträumt und habe die Brust mir
Wund gerungen indes, aber ihr heilet sie mir,
O ihr Lieben! und lange, wie du, o Mutter! zu leben
Will ich lernen; es ist ruhig das Alter und fromm.
Kommen will ich zu dir; dann segne den Enkel noch Einmal,
Daß dir halte der Mann, was er, als Knabe, gelobt.
Friedrich Hölderlin
_________________________________________________
Házikó, anyóka, sírás
Végső időkről álmodtam az ég borús
kívül-belül szorongató a vidék
az öreg fák mint üszkös romok tudom
ez a világ elmúlik nézem
nézem mozdulatlan azt álmodom
megyek bár lennék valahol otthon
kívűl-belül szorongató
úton lenni végső idők sötétedik
megint otthon lenni elheverni
végre megpihenni
S ahogy baktatok az út
ahogy kanyart vesz ott állok
mi az valami pajta
a deszkák résén szelíd fény
arcomra vetődik
Egy kis ház mint a mesében
körötte ugyanúgy szorongató
a ritkás erdő ugyanaz a nyirkos
undok rosszindulat de a ház
mint a mesében sok
nyomorúság közt a kunyhó
hiszen innen indultam
innen indult minden
Benn aprócska néni töpörödött
törékeny csak a szeme csillog
csillog ragyog okosság pajkosság
szomorúság józanság erő
világot térdein ringató
béke sírókat vigasztaló anyai
bölcsesség itthon vagyok
Melegség okosság
Anyácskánk ő
a bölcsesség hajléka
az emberek között
az örök Bölcsesség
házat épített magának
trónust ékes tornyot fészket
könyvtár ez ősi templom
düledező kunyhó a világ végén
a fiú lakott itt égi vendég e háznál
vendég gazda szülinapos kit gyilkosa
saját házában vont kínpadra
otthonában és városában
s a hajlott hátú néne
a tűzhelynél sírdogál
hull a könnye
Ne sírj ne sírj ne sirasd most már ő igazgatja
a csillagokat s e tűz fiait
Ő lobog e tűzben
testében van elrejtve
minden hontalan zarándok
minden ember
Emlékszel mily boldogan
tartottad kezedben s milyen
boldogan raktál e tűzre midőn barátai
körbevették itt asztalod
Pohár bor falat kenyér testvérek fiak
apák anyák mind vendégek nálad
mind hazatalálnak innen indult el
minden ne sirass minket
ígérem hazajövünk vagyunk leszünk
mind gyermekeid drága Anyánk
_________________________________________________
____________________________________________________
Kertünk
gyere most menjünk ki kertünkbe
hív ez a hely hív a kertbe anyánk
kora este óta nézi nézi
a csillagos eget
virágoskert odafenn
Anyánk virágai
a kertben idelenn
gyere velem ki a kertbe nézd
mennyi virág tudod
minden délután kijöttek
a Gyermekkel csak úgy
hol énekelni hol kergetőzni
hol csak elheverni
a felhőket a kék eget nézni
Innen van ösvény ki a patak mellé
hová a Fiú elvonult egyedül
van innen út egyenes
út vezet a pusztába
meredek ösvény fel a hegyre
ez az ő kertje titkos átjárással
a halálos szorongás sötét kertjébe
a feltámadás hajnali kertjébe
a két folyóval körülölelt
álomkertbe tele verebekkel
Titokzatos szavakat súg
a délutáni szellő a mező hajlong
minden fűszál táncol mert
boldog mert ez itt
a boldogságok kertje
Anyánk belső kertje
minden rezdülés
az ő fohásza
minden rezdülését
minden angyal súgja
Gyere menjünk minden rezdülését
magunkba szívni angyalokkal
mind elénekelni mindent kipihenni
fáradt fohászokkal
szívből imádkozni
kiáltani kérni
S odavinni őket szegényeket
a szegény árvákat Anyánk kis kertjébe
bántás itt nem éri őket
mélyet lélegeznek fekszenek a fűben
hallgatják a szellőt s ahogy jön az alkony
hallják az Úr lépteit s a nagy fa
mellett ahogy megáll
s a szegény árvák
a lábához ülnek
lekuporodnak
megkapják az áldást
gyere velem menjünk ki a kertbe
hív Anyánk ez este itt fogunk
aludni kéz a kézben mint
a szerelmesek kiknek elég
hogy tudnak szeretni
mint a kicsi gyermek aki mellett
ott ül édesanyja akit őriz
tízezer angyal mint egy fáradt ember
megőszült már törődött kezekkel
fogja Anyánk kezét itt a kertben
mélyen fog aludni
szépet fog álmodni
frissen fog ébredni
____________________________________________________
Délután
Kinn a falun kívül
árnyas hárs tövében
fiatal nő pihen
karját ölébe ejti
Csöpp fiúcska magas
fűben szaladgál föl
a dombon s újra lefelé s anyja
tűnődve hol őt nézi hol
a távolba réved
a dombon is túlra
felhők fölé komoly
könnyes szemekkel
Ő tudja már e széles ég alatt
hiábavalóság jönnek-mennek
évszázadok csak fuvallat eliramlik
de ez az óra a gyermek a hársfa
a táj ez minden idők legboldogabb
nyárdélutánja
____________________________________________________
Öledben
Mária, édesanyám, hadd kapaszkodjak fel öledbe,
lásd, kicsiny, nyolcéves fiúcska,
tele félelemmel, keserű magánnyal,
vegyél fel, hadd kapaszkodjam,
hadd vigasztalódjam, feledkezzek bele
gyermeki önfeledt ölelésbe!
A szabadságot kerestem, gondoltam, mint valami sas,
gondoltam, erős szárnyakon,
falvak fölött, hegyláncok fölé emelkedve,
gondoltam kibírok minden szelet, hideget,
majd belátom a mindenséget …
A méltóságot kerestem, lámpafényes
ünnepséget, mint kedvelt ifjú a sokadalomban,
gondoltam igaz, nagylelkű barátságok
kedélyes otthonos világot
rajzolnak majd körém …
A bölcsességet kerestem, őszintén, bár
sose voltam kitartó, csapongtam,
az ismert, biztos utakat nem követtem,
de az Urat magamhoz közel
sokszor éreztem …
Mária, édesanyám, hadd kapaszkodjak fel öledbe,
gyermeki önfeledt ölelésbe,
magasba, fénybe,
derűbe, csak a kicsik által ismert
egyszerűségbe! Hogy legyek karodban
egy percre újra: a régi, szomorú fiúcska.
—————————————————.
Ellentétek
Anya és szűz.
Tiszta, mert áttetsző. Egyszerűségében,
derűs természetességében
a természet számára ismeretlen.
Tanulatlan lányka, ki a Bölcsességet
tanítja járni, beszélni, elmélyülni.
Az Úr szegénykéje aki a legősibb parancsolatról elmélkedik:
az anya nem tud mást, mint szeretni gyermekét. Koronás
királyné, ki vallomást tesz: “Végül is,
mindent egybevetve: átláttam a Magasságbeli
kimeríthetetlen mélységeit.”
______________________________________